Szeretettel köszöntelek a Mukli Ágnes versei közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Mukli Ágnes versei vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Mukli Ágnes versei közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Mukli Ágnes versei vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Mukli Ágnes versei közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Mukli Ágnes versei vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Mukli Ágnes versei közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Mukli Ágnes versei vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Kérjük, add meg, hány másodpercenként változzanak a képek
|
A hallgatás makacs némasága
Előttem vagy. Nézlek csak, nézlek,
látásod a lélek vigasza.
Beépültél volt képeiddel
a jelen kusza látszataiba.
A múlt és jelen egymásba ér,
reszket rajta a bizonytalan,
visszahozza a múltakat még
a fodrozódó időfolyam.
Egybefolyik, végtelen a tér,
szavaid elhalón remegnek.
Felszikrázik a mély-tiszta ég
hitet adva a sok „nem lehet”-nek.
A volt barázdált tereiben
felragyog újra a tűnt világ,
s kitárul egyre teljesebben
volt szépségét ragyogtatva rád.
A kezdet, az a gyönyörű nyár!
Zöld platánok szikraözöne!
Ragyogja ránk drága aranyát
nem múló, egyszer volt öröme.
S a másik; a búcsú ízű nyár,
a végleges, a moccanatlan,
mely emlékeinkben hűen áll,
rajta a merev fájdalom van.
S az arcod, melyet úgy szerettem…
s az időre bíztál, mely távolít,
elvesz tőlem lassan teljesen,
csak a hiányodat hagyja itt.
Minden szépség kialszik egyszer,
a tűz is, ha nem őrzik lángját,
távolodsz tőlem, jutsz egyre messzebb,
hátrahagyva a vágy kacatját,
mely indulni késztet még feléd,
aztán elém villan a szemed,
s újra látom, nem vágytekintetét,
a végsőt, a némát, beszédeset.
Hiába! A nincs lett utóvégre,
képtelenség hozzád igyekezni,
nem lehet sehogy a büszkeségre
erőszakkal megalkuvást veretni.
Aztán szilárd maggá sűrűl össze
a rád emlékező képzelet,
s egyre feladássá töpörödve
megsemmisülve múlni kezd.
…Előttem vagy, nézlek csak, nézlek,
látomásod lázat rejt magába,
s rám telepszik, mire elérnélek
a hallgatás makacs némasága.
Győr, 2007.
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!