Ady bántott hiúsága is ágálódik az utolsó sorokban:
„Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele hold.”


Ady nyitott lelkű ember volt, mégis megkérdőjelezte, megértették-e emberi és költői mivoltában is:
„Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?”


Vajon a mecénás Havany is mit tudott róla? Szeretett-e? Öröm volt ez neki? Harcra született, mindenkivel meg volt a maga kis harca…
„Volt nálamnál haragosabb Élet?
s haragudtam-e vagy hitem tévedett?”

Igen, volt pl. csúnya ügy is, mint a duk-duk affér, és Ady akkor helytelenül fogadta az érte rajongók csoportját. Mégis jól szerették-e?
„Pótolnak-e életet élet-morzsák?.
Érdemlem-e szénásnak csúnya sorsát?”

A beismerésekkel is ellentétben Ady itt még nem a lágysággal szeretet kérő ember, hanem büszke titán, hangjában apró megvetés is bujkál, és hatalmas öntudata bánattal feszíti nagyságában. KI LÁTOTT ENGEM? Kérdi címmel.

Egy életre való program Ady-t meglátni és megkeresni. EPILÓGUS
„Meghalt? Hát akkor miért ölik naponta?”- vetette fel a kérdést József Attila 1930-ban.

Leggyakoribb vádak egyike így hangzott: „gőgös nemzetköziség és hazafiatlanság, satnya érzékiség és erkölcstelenség, nagyképű homályosság és érthetetlenség, beteg támadása minden pozitív szellemi-erkölcsi értéknek, a romlása és a halál dicsőítése, az ideiglenes bűntudat komolytalansága, a vallásosság affektálása…”
Ady Endre hazafiatlan,
Ady Endre nihilista,
gyáva, önző, meghasonlott,
falánk, fennhéjázó, idea nélküli
- ezek volnának halála utáni kornak a vádjai. Ma már az Ady vádak elévültek. Ady ma is az irodalmi tanítás fontos pillére, tényező. Az irodalomnak is van igazságszolgáltatása: Ady nem engedi magát elfelejtetni, nagyságát elvitatni. Ady saját korának legnagyobb kifejezője volt:
„Tanuljatok gyűlölni Zola Emiltől.
Gyűlöljetek mindent, ami a haladó világkerékre ráfekszik. Sötétséget, bigottságot, impotenciát.
Nem a szeretet fogja megváltani a világot, hanem ez a nagy gyűlölet: világosság!”

/A XXX-ik századból/